Mindent is megígért a nyugati országoknak Szíria új vezére, csak oldják fel a szankciókat

2024. december 19. 09:17

Ahmed Huszein as-Sár szerint hiába indultak az Al Kaidából, ők már nem terroristák.

2024. december 19. 09:17

Nyitókép: AFP / SANA

Ahmed Huszein as-Sár – aki nemrég még Ibrahim Al-Dzsuláni névre hallgatott, és még mindig 10 millió dolláros vérdíj van kitűzve a fejére az Egyesült Államokban –  interjút adott a BBC-nek, amelyben azt követelte oldják fel a Szíriával szembeni szankciókat a nyugati országok. 

Mindazok után, ami történt, a szankciókat fel kell oldani, mert azok a régi rezsim ellen irányultak. Az áldozatot és az elnyomót nem szabad egyformán kezelni” 

– mondta.

A Tahrir as-Sám (HTS) nevű terrorszervezet vezetője tagadta, hogy az általa irányított csoport egy terrorszervezet lenne, és azt is hozzátette, nem akarja, hogy Szíriából Afganisztán legyen. Azt állította, nem céloztak civileket vagy polgári területeket, és úgy véli , ők valójában az Aszad-rezsim bűneinek áldozatai.

Arról is beszélt, hogy „hisz a nők oktatásában”. Arra a kérdésre, hogy az alkoholfogyasztás megengedett lesz-e, azt mondta: „Sok mindenről nincs lehetőségem beszélni, mert ezek jogi kérdések”.

Hozzátette, lesz egy „jogi szakértőkből álló szíriai bizottság, amely megírja az alkotmányt”. Ők fognak dönteni és bármelyik uralkodónak vagy elnöknek követnie kell majd a törvényt. A BBC szerint Sharaa az interjú során végig nyugodt volt, civil ruhát viselt, és igyekezett megnyugtatni mindazokat, akik szerint a terrorszervezet nem szakított szélsőséges múltjával. Ha a BBC hitt is neki, sok szíriai viszont nincs róla meggyőződve, hogy valóban demokratikus, liberális és befogadó irányba indulna el az ország jövője, ahogy azt többek között az Európai Unió külügyi főképviselője gondolja. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandiner444hu
2024. december 19. 13:02
Ahmed Huszein as-Sár (Golani) kiváló és képzett CIA ügynök.
polárüveg
2024. december 19. 12:16
Al-Golani úr nem unokatestvére véletlenül Al-Bagdadinak? Mert valahogy egyikük se néz ki szíriainak.
Ati Papa
2024. december 19. 12:13
Hazudik ez a fűt- fát ígérő Fidel Castro imitátor. Az ő vallása szerint sem érvényes a hitetleneknek tett ígéret? Azért a helyében sűrűn nézegetnék hátra még az irodája ajtajából is. Tíz millió dollárért lehet, hogy még a saját testőre is elviszi a fejét az USA- ba.
herden100
2024. december 19. 11:52
A BÉKE JOBB MINT A HÁBORÚ. sites.google.com/site/szaszilmahonlapja/home youtu.be/z-kQxgx0EhI?si=31OqEC7012q8kgSY 🤍❤️🤍 ❤️🕊️❤️ 🤍❤️🤍 www.peakpx.com/en/hd-wallpaper-desktop-nmndi ÁLDOTT KARÁCSONYT! 🌲🕯️🌲 🕯️❤️🕯️ 🌲🕯️🌲
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!